Karola, a Hajdú-Bihar megyében élő 36 éves, két gyermekes édesanya nehéz helyzetbe került, miután elvált a férjétől. Kapcsolatuk a férfi ˇgyermekeit veszélyeztető magatartásaˇ miatt romlott meg. Azóta nem hallani róla, sem érzelmi, sem anyagi kötelezettségeinek nem tesz eleget. A család gyámhivatali döntés által védelembe vétel hatálya alá került 2022-ben, ennek megszűnése óta alapellátás keretein belül gondozottak.
A kicsik 4, illetve 2 évesek, szerencsére mindketten egészségesek, azonban az életkörülményeik már sajnos nem annyira: a kis ház, amiben élnek édesanyjukkal külső, belső renoválást/szigetelést igényel, ahogy a fürdőszoba is. Egyre több mindenről kell lemondaniuk, hiszen az édesanyának, aki jelenleg közfoglalkoztatott, volt férje otthagyott tartozásait is fizetni kénytelen. Fatüzeléses kandallóval fűtenek, ami felújításra szorul, meleg víz nincs. A ház nyílászárói nagyon rossz állapotban vannak, illetve a fürdőszobában hiányoznak. Karola szakmája szerint varrónő, és nagyon igyekszik rendezett körülményeket biztosítani a gyermekeinek.
Amire szükségük van: a házkörüli felújításokhoz anyagi, gyakorlati segítség, illetve leginkább anyagi támogatás, hogy Karola az exférje tartozásait mielőbb letudhassa. Minden segítségnek nagyon örülne. A kicsik szívesen rajzolnak, építőkockáznak is és imádják az állatokat.
Gyerekek méretei:
4 éves kislány: 27-28-as cipő, ruha 104-110-es
2 éves kislány: 22-23-as cipő, ruha 86-os
Karola dédelgetett álma egy étkezőasztal, amit körbe tudnak ülni a kicsikkel. Szerény álom egy kitartó édesanya küzdelmes életében – talán egy szép napon ez is teljesíthető.
Jelige: „Törekedni kitartóan 20240114”