A nagyszülők vették magukhoz a két kisunokát, hogy ne kerüljenek állami gondoskodásba

Zsuzsa és férje Béla, Tolna vármegyében él, egy alig ezer főt számláló községben, Paks vonzáskörzetében.  Fiatalon lettek szülők, gyermekeik már felnőttek. Egyik lányuk tavaly azonban „új életet kezdett” párjával és hátrahagyták két kisgyermeküket. Így a 47 éves nagymama újra anyaszerepbe került.

Zsuzsa súlyos egészségügyi problémával küzd, nemrég megoperálták: a sípcsontjában lévő cisztákat egy komplikált műtéttel tudták kivenni. A gyógyulásához hónapokig gipszben lesz a lába, így az otthoni teendőkben és afelépülésben családja segítségére lesz szüksége. Ezen kívül asztmás, légző-pipát használ. Évek óta regisztrált munkanélküli, a környéken kevés a munkalehetőség.
Béla hegesztőként dolgozik, hol több, hol kevesebb a bére de átlagosan 75-80 ezer Ft a bevételük ebből. A gyerekek után járó családi pótlék 26.600 Ft, saját jogán 22.800 Ft segélyt kap. Számlákra, gyógyszerekre havonta kb. 100 ezer Ft-ot kell kiadniuk, élelemre, ruházkodásra alig marad valami.

A családi ház, amelyben élnek saját tulajdonú, víz és villany van, a gáz nincs bevezetve, fával fűtenek. Több generáció lakik itt. A nagyszülőkön és a kisgyerekeken kívül még 3 felnőtt gyermekük és egyikük kisgyermeke is a házban él. Ők dolgoznak és besegítenek a család élelmezésébe, tüzelő vásárlásba.

Amire szükségük van: tartós élelmiszer, ruhaneműk, télire tüzelőt már most gyűjtenének, pénzadományt bankszámlára is tudnak fogadni.

A gyermekek méretei, jellemzői: Vivien 9 éves, vékony testalkatú, 122-es ruhákat visel, lába 34-es. Főleg nadrágokban szenved hiányt. Imádja a gyöngyfűzést, csatokat-nyakláncokat készíteni gyöngyből. A kisebbik unoka Marci 6,5 éves. Ruhái 110-esek, cipőből 28-as kell neki. A kisfiú is asztmás, allergiás, immunerősítőt szed. Autókkal nagyon szeret játszani.
A nagyszülők is szívesen fogadnak ruhaneműt: Zsuzsa női M-es, L-es méret, lába 38-39-es. Béla 48-50-es ruhát és 43-as cipőt hord.

Zsuzsa a család lelke, összetartó ereje, őszinte hittel, szeretettel tartja össze családját, álma egy békés, nyugodt, napi gondoktól mentesebb élet.

Scroll to Top