Emlékszem, általános iskolában mindig csomagolt anyukám tízórait. Volt egy Micimackós uzsonnás zacskóm, nagyon szerettem. Mindig valami finom falat volt benne, sokszor leginkább téli szalámis zsemle vagy kifli.
Anett a segitekegycsaladot.hu egyik önkénteseként beszél megértéseiről és megéléseiről.
Van, hogy nem jut más, csak egy vajas kenyér
Emellett pedig sokszor kaptam aprópénzt, mert állt az iskola előtt egy lakókocsis pékség, és volt, hogy ott vettem kakaós csigát. Volt egy osztálytársam, aki mindig vajas kenyeret hozott magával, és ha nagyon jól mentek a dolgok, akkor került bele egy kis piros arany is neki. Aztán később felső tagozatban kerültek hozzánk még rosszabb körülmények között élők, akik nem tudtak tízórait hozni magukkal…
Hálás voltam már akkor is, hogy jó körülmények között nevelkedhetek, nyaralni járhatok, és versenyszerűen sportolhatok. Mindezek ellenére sosem kérkedtem azzal, amim van, és valahogy van bennem a neveltetésen túl is egyfajta szociális érzékenység. Így aztán sokszor osztottam meg felső tagozatban a szendvicsemet másokkal, vagy éppen vettem a zsebpénzemből másoknak a büfében enni.
Mindig gondoskodó típus voltam és annak ellenére, hogy tele volt mindig a konyha élelemmel, volt bennem egyfajta félelem, hogy mindig legyen mit ennünk – azt hiszem, ez még most is jelen van, de dolgozom rajta. Ki tudja, talán valami fajta transzgenerációs háborús emlék lehet, amit nehezen oldok.
Később aztán voltam én is olyan helyzetben, már felnőttként, amikor nem tudtam, hogy mi lesz holnap, volt, hogy nekem is segítettek a családból és a barátaim közül. Előfordult, hogy hónap végén nem tudtam bevásárolni sem. Amikor elkerültem egy céghez dolgozni, ott minden nap kimentek a munkatársak a közeli piacra ebédelni, én pedig nem mentem velük, mert csak az otthonról hozott szendvicsem volt az ebéd, amiért persze mindig rengeteg megjegyzést kaptam. Rettenetesen éreztem magam persze ezekben a pillanatokban. Így, ha tehetem, ma már szívesen segítek másoknak, mert volt az én életemben is, amióta felnőttként próbálok boldogulni jó pár rossz pillanat anyagilag.
Éreztem a hívást, nem volt mit tenni…
Szóval, mások megsegítése már egészen gyerekkorom óta elkísér. Sokszor, sok helyen segítettem rászorulóknak, akár tárgyi, akár pénzadománnyal, de mindig volt egyfajta hiányérzet bennem. Valahogy ez más, mintha konkrétan valakinek segítenék, mert nem láttam, hogy hova jut el a végén a felajánlás. Persze, amikor ismeretségi vagy családi körben pakoltuk fel magunkat tartós élelmiszerrel, játékkal – vagy éppen amire szükség volt – és vittük el, akkor az sokkal kedvesebb volt nekem, mert tudom, hogy hova ért el a segítség.
Aztán szembe jött velem Soma felhívása, hogy segítőket keres a segitekegycsaladot.hu oldalra. Megmondom őszintén, hogy először fel sem fogtam a bejegyzést, de aztán többször előkerült, így elkezdett bennem mozgolódni, hogy ez nem véletlen. Azt nem mondhatom, hogy nagyon unatkoznék (sosem szoktam), de akkor úgy éreztem, hogy mindenképpen jelentkeznem kell, még ha az időbeosztásomat kicsit át is kell majd alakítanom, mert van olyan, hogy egyszerűen érzed az elhívást és… kész, nincs mit tenni.
Milyen jó, hogy így döntöttem. Csatlakoztam a segitekegycsaladot.hu oldal lelkes kis csapatához és sok fantasztikus embert ismertem meg, és valami olyan nagyszerű dolgot csinálunk együtt, ami még eddig nem volt. Ez Magyarország első olyan honlapja, ahol a segítségre, támogatásra szoruló családok és a segíteni kívánó egyének, családok vagy egyéb közösségek – mert akár egy munkahelyi team is összeállhat, hogy segítsen – közvetlenül megtalálhatja egymást. A támogató nem alapítványt, vagy egyesületet, hanem KONKRÉT családot választhat, személyessé téve ezzel az adok- kapok folyamatát.
Rajtunk keresztül nem folyik pénz, mi nem osztunk szét adományt, és még abba sem látunk bele, hogy ki mennyit és mit ad. Mi egy lelkes kis csapat vagyunk, akiknek az a célja, hogy létrehozzunk egy olyan oldalt, ahol személyesen, a segítőtől, támogatótól közvetlenül a rászoruló családig jusson el az adomány, támogatás. Ahogy az a szlogenünkben is benne van: „Közvetlen segítség kézből kézbe, közvetítők nélkül.” (Mármint pénzügyi közvetítők nélkül, hiszen mi „csak” az információt közvetítjük.)
Nem azt keresem, mit kapok, hanem azt: mit adok
Persze van, aki nem érti, hogy miért töltöm ilyennel az időmet. Nos, azt hiszem, hogy megtaláltam azt, amit eddig csak keresgéltem. Ami most történik velem és körülöttem, az messze túlmutat azon, amire számítottam. Az évek során eljutottam a külső vágyaktól egy olyan belső motivációig, hogy a boldogságot már ne abban keressem, hogy mi az, amit kapok, hanem mi az, amit adhatok. A célom az, hogy együtt haladjak a kis csapattal és minél több családnak találjunk támogatókat.
Mindig közvetlenül szerettem volna segíteni a rászorulóknak, és most itt, én is ezt teszem a munkámmal. Tudom, nehéz elhinni, de én sokkal többet kapok ettől a folyamattól, mint azt gondoljátok. Egy olyan személyiségfejlődésen megyek keresztül, amit máshogy nem lehet megtapasztalni. Hálás vagyok, hogy itt lehetek, hogy írhatok nektek erről a szuper, egyedülálló lehetőségről. Mindenkit csak bíztatni tudok, hogy nézze meg az oldalt, és lehetőségeihez mérten segítsen a családokon.
Mert adni jó! Az adakozás formál bennünket, és ha adunk, akkor olyan, mintha önmagunkat is megjutalmaznánk, hiszen az agyunkban ilyenkor dopamin szabadul fel. Bármilyen különös, de a stresszt is csökkenthetjük általa, mert az őszinte adakozás boldogsághormont szabadít fel bennünk. Jó, ha tudod, hogy az adakozás nem csak a pénzen múlik, hanem empátián, tolerancián, és érzékenységen. Nagyon sokszor a leghasznosabb felajánlás egy fuvar, amikor valaki – aki amúgy is Budapestről utazna a Nyírségbe, mondjuk a szüleihez – vállalja, hogy elveszi egy családnak egy mosógépet a kombi autójával. Mert máskülönben annak a családnak kézzel kellene mosnia…
Amióta gyerekeim vannak, sokkal jobban átérzem a szegénységben élő családok helyzetét. Érzékenyebb lettem a témára, mint korábban, és azt gondolom, hogy ez az oldal egy egyedülálló lehetőség azok számára, akik támogatni szeretnének másokat. Boldog vagyok, hogy részese a projektnek, és kívánok nekünk és a támogatóknak is sok-sok örömet ebben a csodálatos kezdeményezésben.
Eredeti cikk: https://ujegyensuly.hu/helyem-a-vilagban/segitek-egy-csaladot-kozvetlen-segitseg-kezbol-kezbe
