Bódis Ági interjúja.
Kádár Kata a kiskunhalasi gyermekvédelmi alapellátásban dolgozik családsegítőként. A nagyjából 27.000 lelket számláló városban 200 családdal tartanak havi és kb. 120 családdal heti szintű kapcsolatot. Olyan hátrányos helyzetű és nehéz életkörülmények között élő gyerekekkel és családjaikkal foglalkoznak, akik számára a szülők/nevelők nem tudják biztosítani az egészséges testi és értelmi fejlődéshez szükséges feltételeket. Katát a szakma sajátosságairól és kihívásairól, valamint az adakozás, illetve a segítő munka szépségeiről kérdeztem.
Mióta foglalkozol gyermekvédelemmel?
2007-ben végeztem a főiskolán, akkor kerültem be a rendszerbe családsegítőként. Szinte véletlenül választottam anno ezt a pályát, de a tanulmányaim során kiderült, hogy nagyon is passzol hozzám. 2016-ban átalakították a gyermekvédelmi ellátórendszert, ekkor kerültem át a családsegítésből a gyermekvédelmi alapellátásba, amely munka ugyanazokon a szakmai alapokon nyugszik, mégis egészen más szemléletet követel.
Milyen családok és hogyan kerülnek be a látóteretekbe?
A családok, akikkel dolgozunk általában a társadalom legalsó rétegébe tartoznak, egy részük nagyon rossz körülmények között él, szegregált városrészekben. A gyerekek ellátásával kapcsolatos problémákról általában a gyermekvédelmi jelzőrendszertől kapunk információt, leggyakrabban az óvónők, tanárok, kollégiumi nevelők és védőnők hívják fel a figyelmet egy-egy családra. Nagyon gyakori indikátor, ha a gyerek nem jár iskolába vagy az óvodai közösségbe, és a szülőt nem tudják elérni telefonon, vagy a gyermek nem az évszaknak megfelelő ruhákban jár. Van olyan gyerek, aki minden reggel éhesen érkezik meg az oktatási intézménybe, de olyan is előfordult már, hogy a kiskorú maga mesélte el, hogy apa megverte anyát vagy a szülők időnként felszippantanak valamit egy alufóliáról. Az utóbbi években egyre több családban probléma a szerhasználat.
Milyen sajátosságai, sikerei, nehézségei vannak ennek a szakmának?
Ezt úgy kell szívvel-lélekkel csinálni, hogy ne törjön tőle össze a szíved és ép maradjon a lelked. Vannak sikerélményeink, például amikor a mi munkánknak köszönhetően nem kell kiemelni a gyereket a családból, de a valódi eredményeket sokszor csak hosszú évek múlva látjuk, vagy egyáltalán nem látjuk. Állandó versenyben vagyunk önmagunkkal és az idővel, és így is gyakran előfordul, hogy úgy érezzük, sokkal kevesebb területen tudtunk segíteni, mint amennyiben szerettünk volna. Ennek oka, hogy egyrészt nem tudunk mindenhol ott lenni, másrészt egészséget, kitartást, munkát, jövedelmet nem tudunk adni. Továbbá a szociális segítségnyújtás is egy olyan terület, mely állandó forráshiánnyal küzd.
Mivel tudtok segíteni a családokon?
A szakmai tudásunkkal, a kapcsolatrendszerünkkel, kitartó érdekképviselettel, motiválással. Gyakran segítünk kiigazodni a szociális ellátások rendszerében és egyéb hivatali ügyekben, de tudunk adni gyereknevelési és párkapcsolati tanácsokat is. Mindenképpen fontos, hogy tudják, számíthatnak ránk, és együtt el tudjuk érni a kívánt eredményt. Gyakran kell tanácsot adnunk a háztartás vezetésével vagy személyes és ruházati higiéniával kapcsolatban, és volt olyan édesanya, akinek el kellett magyarázni, miért nem jó, ha a lakásban áll a cigarettafüst.
A családok hogyan veszik ezeket a tanácsokat és hogyan tudod elfogadtatni magad?
Sok család többgenerációs támogatott, akiket hosszú évek óta ismerek. Ott nem kell különösebben bemutatkoznom, mert tudják, hogy ki vagyok, mivel foglalkozom és milyen eszközeim vannak. Ritkán fordul elő, hogy teljesen idegen emberekkel kell kapcsolatba lépnem, hiszen régóta élek már Kiskunhalason, itt már sokan ismernek a szakmámból. A kulcskérdés mindig az, hogy rá tudom-e venni a szülőket az együttműködésre. Ehhez egyrészt a saját személyiségemet adom, másrészt megpróbálom megértetni velük, hogy azonos érdekeink vannak. Ha elfogadják, hogy mindkettőnk célja, hogy a gyerekük jól legyen, jobb körülmények között nevelkedjen, akkor még azt is megértik, ha a kiskorút átmenetileg ki kell emelni a családból, hiszen az ő védelme érdekében történik.
Kikre tudsz támaszkodni a munkád során? Milyen területeken van szükséged támogatásra?
Egyrészt lelkileg kell erősíteni magam, mert sokszor nem egyszerű feldolgozni a látottakat, hallottakat. Heti rendszerességgel leülünk a közvetlen kollégákkal és megbeszéljük az eseteket, valamint az azokkal kapcsolatos tapasztalatokat. Jó közösség vagyunk, számíthatunk egymásra, és ha egy-egy akut eset előfordul, akkor rögtön egymás segítségére sietünk. A magánéletemben a lelkileg feltöltő hobbikat keresem, ezek közül az egyik a SzomatoDráma, amelyben évek óta játékvezetőként is részt veszek és saját magam is sokat játszom. Ez egy olyan játékos, kreatív önismereti és terápiás módszer, amely üzeneteket közvetít a testtől a tudatig és vissza, ezáltal egy aktív, értelem- és érzelemteli kommunikáció lehetőségét nyitja meg a belső világunkkal. A módszer megalkotója Dr. Buda László pszichiáter, aki nagy hangsúlyt fektet a SzomatoDrámás „család” építésére, így az évek során összetartó, megtartó közösség alakult ki. A lelki erősítésen kívül szükségünk van olyan egyházi és civil szervezetekre, alapítványokra, magánszemélyekre, akik anyagiakkal vagy természetben tudják támogatni a családjainkat. Úgy látjuk, hogy egyre nagyobb az adakozó kedv, és sokszor önállóan keresik fel a támogatók a nehéz helyzetbe került szülőket és gyerekeket. Kisváros vagyunk, az emberek ismerik egymás történeteit és tudják, hol van szükség segítségre, de előfordult már olyan, hogy az ország másik feléből érkezett támogatás, többek között a Segítek egy családot weboldalon keresztül.
Mióta vagytok kapcsolatban a Segítek egy családot program önkénteseivel?
Nagyjából másfél-két évvel ezelőtt találtunk rájuk, pontosabban két családunk találta meg őket. Mivel a Segítek egy családot programba csak ellenőrzött forrásból származó információk alapján lehet bekerülni a támogatottak közé, a családjaink tőlünk kértek ajánlást. Ezt követően kaptak is segítséget közvetlenül több támogatótól, melynek köszönhetően mindkét családnak jobb lett a sorsa, sőt később ők maguk is segítőkké váltak. Anyagilag ugyan nem állnak úgy, hogy idegeneknek pénzt adjanak, de a már nem használt bútorokat, kinőtt ruhákat, cipőket, játékokat ők is továbbadják más rászorulónak. Ez is jó példája annak, hogy van az emberekben segítő szándék, és ha látják a célt, szívesen cselekszenek.
Hogyan lehet jól segíteni egy hátrányos helyzetű vagy mélyszegénységben élő családon?
Rugalmasan, szeretettel, az ő igényeiket figyelembe véve. Jó, ha megértjük, hogy mi vezetett a problémához és a döntés előtt feltárjuk az okokat. Például a gyereknek azért nincs-e téli cipője, mert a gondviselője nem érzi a hideget vagy azért, mert nincs pénze rá? Gyakran kell a szülőkkel beszélgetni, fontos, hogy folyamatosan tartani kell a kapcsolatot, és mindig figyelembe venni a saját igényeiket, valamint az értelmi, érzelmi képességeiket. Meg kell húzni viszont a határokat, és ha szükséges, meg kell hozni a felelős döntéseket. Például, ha nincs fűtés a házban, próbálunk támogatást szerezni tűzifára, de ha más veszélyetető körülmények is állnak a háttérben, akkor nincs más, ki kell emelni a gyereket a családból. A kiemelés szükségességét a szakemberek folyamatosan felülvizsgálják, próbálják a családot támogatni abban, hogy a gyermekek hazakerülhessenek, de a valóságban csak nagyon kevesen kerülnek vissza az állami gondoskodásból a szüleikhez.
Hogyan lehet, egyáltalán kell-e érzékenyíteni a társadalmat?
Igen, kell érzékenyíteni, de a szó jó értelmében. Inkább az elfogadás szót használnám. Fontos, hogy a társadalom felsőbb rétegeiben élő emberek is megértsék, hogy van, aki másképp él, és megismerjék ennek hátterét. A másságot könnyebb úgy elfogadni, ha eggyel közelebb lépünk és megvizsgáljuk az ok-okozati összefüggéseket. Egy-egy család valódi hátterének ismeretében átfogóbb képet kapunk akár magáról a mélyszegénységről is, és eltűnik az előítélet. Sokszor jut eszembe, hogy ha én oda születtem volna, most rajtam kellene segíteni, és mindig megpróbálok úgy foglalkozni velük, ahogy szeretném, ha hasonló helyzetben velem is bánnának. Óriási szerencsém van, hogy ilyen lehetőségekkel születtem, nagyon hálás vagyok érte.
Mit üzennél az olvasóknak, miért jó másokon segíteni?
Sokaknak szintén nagyon nehéz, de szinte mindenkinek van valami, amit a másiknak tud adni. Ha mást nem, a figyelmét, a gondoskodását, a kedvességét vagy a szeretetét. Azt gondolom, hogy emberként felelősségünk figyelemmel lenni egymásra, és ha módunkban áll, akkor segítenünk is kell, ami egyszerre a mi életünket is jobbá teheti. Ha van lehetőségünk, mert megkaptuk a sorstól, akkor az a legkevesebb, hogy ebből továbbadunk másoknak is. Ha a gyerekeink ezt a mintát látják, ők is tovább fogják vinni, és ettől az apró különbségtől már jobb lesz a világ, amelyben élünk.
Kövess minket Facebookon és az Instagramon, LinkedInen is!
Ó, és ha tetszett, oszd meg a cikket! 🙂
