Ránk jár a rúd mostanában, ha elég bátrak vagyunk azonban, a krízishelyzetek által egyre inkább összekapcsolódhatunk belső hangunkkal. A nehéz helyzetek közelebb hozhatnak minket, humán faktorokat egymáshoz, hiszen még ebben a robotizált világban is szükségünk van lelki menedékre. Soma Mamagésával, korunk egyik legkiemelkedőbb spirituális matriarchájával beszélgettünk – Segítek egy családot, karitatív ügyek, jótékonyság, #girlpower, új egyensúly és egyéb nemes illóolajok.
Szerteágazó, mégis szervesen összekapcsolódó misszió tölti ki életedet. Egyfajta matriarchaként gondozod az Új Egyensúly és ÚJ KÖR oldalakat és közösségeket, életszemléleti tanácsadóként, spirituális tanítóként segítesz az önismeret útján lévőknek, workshopokat, táborokat, előadásokat tartasz. Első körben az érdekelne, hogy hogyan jött az ötlet, hogy megalapítsd a Segítek egy családot projektet?
Hajnalban, wc-re menetkor! (Nevet) A kora reggeli időzóna rendkívül termékeny periódusa a napnak. Az Új Egyensúly ötlete is így „jött le”, a négy alkalmas rendezvénysorozatom – amelyből később a Félelem nélkül – Az új nő születése című könyvem lett – is hasonlóképpen érkezett, és még sorolhatnám. Hajnalban, közvetlen felkelés után körülbelül annyira vagy magadnál, hogy ki kell menned, de még benne vagy az alfa „üzemmódban”, ilyenkor aztán tódulnak a sugallatok, az inspirációk. Ami ennyire a lelazult, tiszta tudatalattiból jön, az meg akar születni. Az egy feladat, amit egyszerűen meg kell csinálni és kész.
Olyan platform létrehozása volt a célom, ahol a mélyszegénységben élők direktben kapcsolódnak a támogatókkal. Azt hittem, ilyen már biztos van, de kiderült, hogy nincs. Senki sem csinálta végig azt az adatvédelmi procedúrát, amit én. Macerás volt felépíteni, sok adminisztrációval járt, de strukturáltuk és működik. Bebizonyosodott számomra, hogy, ha valami lenni akar, akkor minden segítség érkezik hozzá – puhán és könnyen.
Hogyan kezdtél hozzá a megvalósításhoz?
Felhívtam okos barátnőket, az egyik egyből azzal kezdte, hogy fel kell keresnem egy adatvédelmi szakértőt. Érkezett is Tóth Szilárd, az ország egyik legnagyobb nevű adatvédelmi szakembere. Ha kellett jogász, jött, ha programozóra, marketing szakemberre volt szükség, érkezett. Jelenleg 35 önkéntes van ebben a nagyszerű csapatban. Olyan közösség lettünk, akik vágynak együtt lenni, ezért most nyáron tartottunk egy csapatépítő tréninget is Terényben. Míg felépült, minden héten háromszor, négyszer zoomoltunk, és csodálatos jobbkezem lett Majoros Szabina, banki szakember, aki az egészet összefogta, és zseniálisan strukturálta.
Egy nonprofit, önkéntes közösségnél szerintem első blikkre „bölcsészek”, mindenesetre alternatív sávok jutnak legtöbbünk eszébe, ennek ellenére, banki, jogász, adminisztratív szektorokat említettél. Lehet, hogy egyre többen vágyunk ebben a technokrata világban a humánus, lelki tartalommal megtöltött projektekre?
Száz százalék. Tudod milyen sok visszajelzést kapok a következőkkel: „Végre van értelme az életemnek”! Rettenetes lélekölő dolog, ha valaki a lelke mélyén nem hisz abban, amit csinál vagy dolgozik, csak futtatja a mókuskereket, ami azonban fikarcnyit sem tesz hozzá ahhoz, hogy a világ jobb legyen. „Tolom ezt az anyagba süppedt, mohó világot?” – merül fel egyre több emberben.
Lenyűgöző, hogy milyen támogatóink érkeztek! Van olyan, aki úgy vállalt be családot, hogy végigiskoláztatja a gyereket érettségiig, de volt, aki házat vett. Több mint száz család jött ki a gödörből a hatalmas anyagi támogatásoknak hála.
Más. Ez a projekt arra is rávilágított, hogy a nők milyen nyitottak és rugalmasak! Rengeteg anya van, aki mennyi mindent csinál! Mint Sakti istennő: az egyik kezében laptop, a másikban fakanál, a harmadikban vibrátor – mert azért az is legyen! (Nevet) Mindent tudnak a mai nők, és mindezt meló mellett! Tiszteletreméltó.
Már jóval a Segítek egy családot előtt is részt vettél jótékonysági misszióban. Hogyan kerültél az ózdi mélyszegénységben élő Hétes telepre?
Még a Megasztár-korszakban, 2005 környékén Bódis Kriszta, a Van helyed Alapítvány vezetője vitt le az ózdi Hétes telepre. Valamilyen ünnepségre hívott oda énekelni, mint sztárvendég. Sok mindent látunk a médiában, de amikor élesen szembetalálkozol a mélyszegénységgel, szagokkal, látvánnyal, mindennel egyszerre, az nagyon erős. Látni, hogy nyolc-tízen élnek egy szobakonyhában brutális, olyan pedig, hogy fürdőszoba?! Hát az nincs. A négyszáz fős településnek összesen van két kerti csapja, ami ha télen befagy, akkor bizony tüzet kell rakni, hogy a fagyos víz egyáltalán fel tudjon olvadni. „Ó, ha egyszer a víz folyna a falból!” – mondták sokszor az asszonyok. És hozzá kell tennem, nem csupán az a megdöbbentő, hogy a lakóknak sosem volt még fürdőszobája, hanem, hogy soha életükben nem voltak olyan házban, ahol lett volna mosdó!
Nem egy nyomorturista akartam maradni, tenni akartam valamit értük. Csináltam egy hímzőkört. A 17 fős csoportnak szereztem fonalakat, előrajzolt terítőket, (később már én rajzoltam pólókra), ezeket kihímezték, én pedig árusítottam, a pénzt pedig visszajuttattam nekik. Elkezdtem továbbá adományokat gyűjteni. A Centrál Médiacsoport halljában rendeztem hat-hét éven át karácsonykor ezeket a jótékonysági eseményeket. Összesen tíz évig támogattam az ózdi Hétes telepet.
A szociális érzékenység nálad egyfajta családi ajándék (is), nem?
Ha még mélyebb gyökeret szeretnék hozni a jótékonysággal kapcsolatban, feltétlenül édesanyámat kell említenem, aki egy igazi „big mama”. Rendkívüli asszony, aki mindig is nagy hangsúlyt fektetett a rászorulók segítésére. Tizenhat évig lakott nálunk egy néni telente, akinek nem volt otthon fűtése, ezen felül két árva gyermeket nevelt, de lakott nálunk hajléktalan is, sőt, időseket gondozott éveken keresztül. Most 81 éves, és mind a mai napig nyomorultak, szegények járnak hozzá, mint valami lelki menhelyre.
Lelki menhely, nők kora, #girlpower és a többi. Valóban korszakváltásban vagyunk? A patriarchiális, férfiközpontú világképnek tényleg befellegzett?
Erről a témáról írok az Új egyensúly című könyvemben részletesen. Bolygónk alaptörvénye az egyensúlyra törekvés. Ha valami kibillen, az vissza is akar rendeződni, vagy egy teljesen új struktúrára készül felépülni, egy új egyensúlyra. Nagyjából az ezredfordulóra jutott el a férfi-nő játszma egy olyan végletre, aminél tovább már nem lehetett menni.
Nagyon durva, ahogyan a nőkhöz viszonyultak – és viszonyulnak, hiszen tudjuk, hogy mi van például Afganisztánban, Pakisztánban, Szomáliában és Indiában. Ezeken a helyeken merül fel a legtöbb nőket érő abúzus és bántalmazás a mai napig. Sósavval öntik le a nők arcát, levágják az orrukat, mert éppen a férfinek olyanja van… Semmiféle retorzió nem éri ezért a férfit. Új-Mexikóban például olyan abortusz-törvény van, ha valakit megerőszakolnak és állapotos lesz, akkor sem vetetheti el. Nem kell messzire menni, a ’70-es évek végén, ha egy férfi Új-Mexikóban féltékenységből megölte a feleségét, semmilyen büntetést nem kapott.
Olyan sok fájdalom, igazságtalanság és bántás érte a nőket, hogy ez bizony mostanra elért a végéig. Átfordult. Nem azért, mert ez az én vagy a te döntésed, hanem mert a természet alaptörvénye az egyensúly. Hiába gondoljuk, hogy hú, de nagy hatalmunk van a döntéseinkben. Mindenki csak a tudattalanból és a kollektívből feljövő pszichodinamikai energiák szörföse! Akik az ego szintjén vannak, azt mondják, mi így döntünk – egy lópikulát! Így vagyunk képesek dönteni, mert a generációk láncolatából így jönnek az energiák.
Említesz konkrét példát erre a gondolatmenetre?
A Bolognai Egyetemre hétszáz évig nő – a takarításon kívül – a lábát be sem tehette! Még a 19. század végén is csak alacsonyabb oktávszámon végezhettek tudományos munkát a nők, de a kereskedő, a király, a bíró stb. karakterek esetében is ugyanez volt a helyzet. Na, most ennek mi lett az eredménye? Kibillent és átbillent a másik oldalra. Csak itt, Magyarországon a felsőoktatásban résztvevő diákok 64 százaléka nő – de ez világszinten is így működik. Philip Zimbardo Hová lettek a férfiak? című könyvében részletesen kitér erre a jelenségre. Ez annyit jelent, hogy rengeteg képzett nőnek már nem jut vele „egyenképzett” férfi partner. Pontosan ezért kering az új „trend”, a „csinálj magadnak férfit”, azaz lásd meg a pincérben, a futárban, vagy a szerelőben az értékes férfit. Nem a diplomán fog múlni a boldogság. Önismeret, világnézet, nem a sérült egóból való létezés, érzelmi intelligencia, kifinomultság és a fejlődésre való nyitottság sokkal fontosabb értékek a diplománál. És az igazi bökkenő itt van!
Hol van a kutya elásva?
Túl sokáig kondicionálódtak a férfiak az érzelmi fogyatékosságra, lásd „ne sírj”, „ne pityeregj”, „ne érzékenyülj el”. Aki ragaszkodik ezekhez a régi hitrendszerekhez, annak drámákkal és játszmákkal teli sorsvonala lesz, egy nehezített futamon fog részt venni az új egyensúlyra épülő közegben. A világ most azoknak áll, akikben megvan az alázat arra, hogy elinduljanak az önismereti úton és elkezdjék megdolgozni, meghaladni a saját árnyék énjüket. Mik a félelmeim, elfojtásaim, anya-apa sebeim, szorongásaim, a jellemzően visszatérő mintázataim és hitrendszereim, és így tovább. Honnan jönnek a mintázatok? Transzgenerációs, saját életemben kialakult, esetleg lélekvonalról hozott karmikus dolog?
A lelke mélyén mindenki érzi, hogy nem a saját életét éli. Az emberek nagyjából nyolcvan százaléka – önismeret nélkül – nem a saját valóját éli. Hoz valamit transzgenerációs vagy kollektív vonalról, elavult hitrendszerekből, karmikusan a lélekvonaláról. Ezek összességében, a tudatalattiban lappangó és kavargó információk lenyomataként manifesztálódik tulajdonképpen az életünk. Önismerettel, munkával rengeteget tehetünk önmagunkért, a szabadságunkért és sorsunk alakításáért.
Szerző: Rácz Ráchel, fotók: Zahorján Ivett
A tartalmak felhasználása engedélyköteles.
Az interjú a rebllive.net oldalon jelent meg 2021. 09. 30-án.
