Tisztelt Támogatást kérő!

Olyan lehetőséget kínálunk, amely segítséget nyújthat nehéz helyzetbe került családoknak. Amennyiben a helyi családsegítő szolgálat néhány mondatos összefoglalást ír az Önök élethelyzetéről, egyúttal ajánlást küld nekünk, támogatóra lelhetnek!
Ezzel hozzájárulnak ahhoz, hogy a – nevek megváltoztatásával, majd adatvédelmi nyilatkozatuk visszaküldésével – történetük olvasható lesz a honlapunkon.

Mi – a honlap önkéntes munkatársai és működtetői – nem küldünk pénzt, sem adományt.

A honlapon levő történetet olvasva választhatja ki Önöket támogató.

JELENTKEZÉS:

Kérjük, olvassák el az alábbiakat, mielőtt levelet írnak nekünk, hogy kiderüljön, valóban megfelelnek-e a feltételeknek!

Szegénységben, mélyszegénységben élnek és legalább egy kiskorú, vagy ellátásra, gondozásra szoruló nagykorú gyermek van a családban.

Önök olyan szülők, akinek fő célkitűzése a gyermekének, gyermekeinek való segíteni akarás és a család jobb életkörülményeinek elősegítése.

Lehetséges a telefonos együttműködés önökkel, mint szülőkkel, mert csakis így kerülhetnek adatbázisunkba (ezért kérjük, adják meg telefonszámukat).

Ha megfelelnek a feltételeknek, a következőket kell tenniük:

  • 1.  Kérjük, keressék fel a helyi családsegítő központot, a családsegítőjüket, hiszen kizárólag leinformálható, ajánlásra érkezett családokat ajánlunk ki a támogatóknak. Ez nagyon fontos, ezzel védjük a támogatókat, hiszen enélkül bárki támogatott lehetne.
  •  2. A helyi családsegítő központnak kell felvennie velünk a kapcsolatot és ajánlani családjukat. (segitekegycsaladot@gmail.com).
  • 3. Ezt követően mi elküldünk egy adatvédelmi hozzájárulási nyilatkozatot.
  • 4. Miután Önök, vagy a családsegítő ezt visszaküldték postai úton (lesz a levelünkben egy felbélyegzett, megcímzett boríték), munkatársunk fogja Önöket keresni telefonon, hogy személyesen is elmondhassák beszámolójukat és azt, hogy milyen segítségre lenne szükség.
  • 5. Ebből összeállítjuk a történetet, ami felkerül az oldalra, természetesen álnéven, hiszen a valódi nevet csak a támogató(k)nak adjuk ki.   https://segitekegycsaladot.hu/tamogathato-csaladok/ Az álnevet, illetve a jeligét is Önöknek kell kitalálni.)
  • 6. Kritériumok a családok felé: csak mi keressük őket – havonta egyszer.
  • 7. A mi hatáskörünk, hogy egy család fölkerül-e az oldalra, vagy sem, ahogyan az is, hogy ki meddig van fönt.
    Amennyiben harmadjára kérdeznek, érdeklődnek, hogy mikor kapnak már támogatást, vagy követelőznek, hogy többet szeretnének, ha fönt vannak az oldalon, levesszük őket (a támogatót védendő), akinél pedig még a felkerülés előtt, a kikérdezés alatt megtapasztaljuk a követelőzést, föl sem kerül az oldalra.

Az első támogatástól kezdve maximum kilenc hónapig látható egy történet az oldalon, majd bízva abban, hogy addig elegendő segítséget kaptak, lehetőséget adunk másoknak is.

A kérésünk tehát annyi, hogy ne nekünk írjon, hanem keresse fel a helyi családsegítő központot, és először az ő ajánlásukat igényelje!

További minden jót kívánunk:

A Segítek Egy Családot csapata

Scroll to Top