
Viktória (31) és élettársa, Zsolti (32) öt kiskorú gyermeket nevelnek Hajdú-Bihar vármegyében, egy nagyközségben.
Lakóhelyükként egy picike, két szoba-konyhás családi ház szolgál, amelyben a fürdő és a wc egyben van, a villany feltöltős, a víz be van vezetve, fával tudnak fűteni. Jelenleg bérlik a házat egy családtagtól, de lenne lehetőség arra, hogy megvásárolják. Az ár mindössze 500 ezer Ft, amit jó szándékú emberek összefogásával elő lehetne teremteni. Nagyon sokat számítana a családnak, hogy legalább a tető a fejük felett biztos, a sajátjuk.
A fiatal szülők élete sok nehézséggel van tele, de a családsegítő személyes ajánlásában is kiemelte, hogy mind az öt kislány példás magaviseletű, jól tanuló, gondoskodó családban nevelkedő.A szülők minden tőlük telhetőt megtesznek előmenetelükért, érzelmi stabilitásukért.
A család egyik nagy gondja az, hogy a családfő, Zsolti, két évvel ezelőtt elszenvedett egy komoly balesetet (egy ló homlokon rúgta munka közben), megműtötték, de állapota maradandó károsodással járó lett. Sajnos nem tud fizikai munkát vállalni (eredeti szakmája hegesztő), számára optimális valamilyen otthon is végezhető tevékenység, amivel bevételre tudna szert tenni.
A másik súlyos probléma nagyon szívszorító. A legnagyobb lány 9 éves korában elszenvedett egy súlyos, a gyermek elleni bűncselekményt, amit az azóta eltelt 3 év ellenére sem zárt még le a bíróság. Az ügy és a fájdalom a család életében élő seb, folyamatos kín. Hálásak lennének pszichológus segítségéért Kitti (12) számára a feldolgozás megkönnyítésének érdekében. Adódott egy ingyenes lovas terápia felajánlás Kittinek, mint módszer jók a tapasztalatok.
A legkisebb lánnyal kapcsolatban még elmondható, hogy elszenvedett egy Covid okozta szövődményt: fekete pötty van a szemén, amit meg kellene műteni, szakorvost keresnek neki.
A család jövedelme rendkívül korlátozott. A fix bevételüket a családtámogatásokból nyerik, ennek összege 100.650 Ft, Zsolti kap 22.800 Ft segélyt, állapota ellenére nincs leszázalékolva. Ezen felül csak alkalmi munkák, napszám jelent még megélhetési forrást.
Amivel a családot támogathatod: hozzájárulás a családi ház megvételéhez (bankszámlaszámuk van), tüzelő, tartós élelmiszer, vitaminok a téli időszak átvészeléséhez, tisztálkodási szerek, Viktória nagy álma egy gáztűzhely, valamint konyhafelszereléssel is hadilábon áll: kellene étkészlet, tányérok, szekrény a konyhába. Ruhaneműk a lányoknak. Lovas felszerelés Kitti számára, hogy el tudjon járni a terápiás foglalkozásra.
Méretek:
Kitti (12) 158-164-es ruha, 35-ös cipő,
Eszti (9) 164-es vagy női XS-es ruha, 34-es cipő,
Móni (7) 128-as ruha, 30-as cipő,
Bea (6) 104-es ruha, 27-es cipő,
Melinda (4) 98-as láb, 24-es cipő.
A fentieken túl a gyermekek hálás szívvel fogadnának mobiltelefont tanuláshoz-játékhoz, babát, gyurmát, színezőt, nyuszis és tigrises dolgokat, (elektromos) rollert.
Az elszenvedett traumák és a folyamatosan velük levő nehézségek ellenére a szülők igyekvőek, lányaikat szeretetettel és gondoskodással veszik körül. Támogatással akár nagy mértékben is enyhíthetőek a mindennapok terhei a család számára.
Jelige: „Piroska 20251023”


