Hodgkin limfóma miatt egy évet jósoltak az édesanyának, ő azonban mindent megtesz azért, hogy fel tudja nevelni kicsi gyermekeit

Hajdú-Bihar vármegye egyik községében él szegényes körülmények között, de annál nagyobb szeretetben és összetartásban a harmincas évei végén járó Mariann élettársával, két saját és egy gyámfelügyelet alá vett gyermekükkel.

Mariannt 2019-ben kezdték kezelni kemoterápiával Hodgkin limfóma miatt, de annyira rosszul volt a kezelésektől, hogy leálltak vele. Egy évet jósoltak neki akkor az orvosok. Kezelés nélkül él azóta is, nemrég kért új időpontot felülvizsgálatra, amit csak 2026 májusára kapott.

Egy nem jó állapotú, kétszintes családi házban laknak, annak is az emeletén, mert az alsó szinten nem jó a szigetelés. A felső szinten két szobát tudnak fűteni, abban élnek, illetve kialakítottak ott egy pici konyhasarkot. Az alsó szinten van egy fűtetlen fürdőszoba. A bojlerük egy éve elromlott, azóta a tűzhelyen melegítenek vizet a fürdéshez. A mosógépük a napokban ment tönkre, azóta kézzel mosnak. Hűtőjük nincs. Vegyes tüzelésű kazánnal fűtenek, leginkább fával, ha van. A hideg beköszöntével azonban most csak bútorlappal tudtak fűteni.

Bevételük mindössze Mariann élettársának alkalmai munkáiból és a családi pótlékból tevődik össze havonta, ami összesen alig haladja meg a 175 000 Ft-ot. A napszámos munka változó, mikor éppen minek van szezonja. Emellett az édesapa eljár meszelni is. Mariann és élettársa is nyolc általánost végeztek. Mariann rákos betegsége ellenére is igyekszik munkát találni, általában takarítást vállal, ha tud. A munkanélküli regisztrációja újraindult.

Nagylányuk, a 18 éves Anikó is alkalmi munkákat végez. Édesapjával eljár napszámba és meszelni is. Sajnos csak nyolc általánosa van, mert középiskolában nagyon sokat bántották és emiatt ideje korán abbahagyta tanulmányait.

Velük él a 12 éves kisfiuk Dávid és Mariann húgának kislánya – akit Mariann sajátjaként szeret – Emília is, aki csak négyesztendős. Emíliát Mariann gyámság alá vette születése után. Édesanyja megbízhatatlan, a kislányt nem sokkal a szülés után elhagyta. Azóta hébe-hóba visszajár hozzájuk új – bántalmazó – kapcsolatából született két kisfiával. Mariann nagyon szeretné magához venni a két kicsit is, akik 1 és 3 évesek, de sem anyagilag, sem egészségileg nem bírná.

Amire jelenleg a legnagyobb szükségük van: tartós élelmiszerek, pénzadomány (bankszámlára tudják fogadni), tisztító- és tisztálkodószerek, cipők, ruhaneműk, játékok a gyerekeknek és persze tüzelő, hogy legalább ne fázzanak. Egy hűtő, egy mosógép és egy bojler is nagyon jól jönne nekik.

Méreteik:

Emília (februárban lesz 5 éves): 122-es ruha, 25-26-os cipő,

Dávid (12 éves): XL-es ruha, 41-es cipő,

Anikó (18 éves): M-es ruha, 38-as cipő,

Mariann (édesanya): XXL-es ruha, 41-es cipő,

András (édesapa): XL-es ruha, 43-as cipő.

Ha valaki, Mariann tényleg rácáfolt arra, amit az orvosok jósoltak neki. Nagyon szereti saját és gyámság alá vett gyermekét is és minden erejével azon van, hogy a körülményekhez képest jó életet tudjon nekik biztosítani. Húga két kicsi fiát is magához venné, ha lenne rá lehetősége, mert megszakad a szíve értük. Mariann és családja minden segítségért hálás, hiszen a legkisebb dolog is nagyot tud lendíteni a család körülményein.

Scroll to Top