Hetedmagával osztozik egy másfél szobás önkormányzati bérlakáson az 50 éves Ági

Családjával Heves megye egyik városában élnek, szerény körülmények között. Nagyon szeretnének innen elköltözni, mivel a sok szerhasználó miatt a környék közbiztonsága nagyon leromlott. Legnagyobb álmuk egy kertes ház, ahol maguknak termeszthetnének zöldséget, gyümölcsöt, azonban ezt egyelőre nem engedhetik meg maguknak.

A szülők hét gyermeket neveltek fel, akik közül kettő még kiskorú. A legkisebb Rita, down-szindrómával él, asztmás, délelőttönként egy speciális iskolába jár. Hét gyermekük közül jelenleg öten élnek a szülőkkel, és a két legidősebb anyagilag is segíti az egész családot.

Sajnos Ági és férje egészségi állapotuk, valamint tartósan beteg gyermekük gondozása miatt nem tudnak munkát vállalni, így anyagi lehetőségeik korlátozottak, azonban igyekeznek biztosítani a mindennapi megélhetés feltételeit.

 Ági Ritával GYOD-on van, férje, a 64 éves Imi nyugdíj előtti segélyt kap. Az apuka két szakmával is rendelkezik. Sokat vezetett, de öt stroke után és egy autóbaleset következtében tartós egészségkárosodást szenvedett. Látástér kiesés miatt elvették a jogosítványát, ezeken felül még alvási apnoéban is szenved.

Legnagyobb szükségük pénzadományra lenne tartozásaik rendezése, és egészségük javítása miatt. Az édesapának szemműtét, hallókészülék, illetve oxigén készülék kellene, hogy javulni tudjon az állapota.
Bankszámlaszámmal rendelkeznek, csomagot automatába tudnak fogadni.

Támogathatjuk őket még tartós élelmiszerrel, ruhával, cipővel, műszaki és háztartási eszközökkel (okostelefon, felültöltős mosógép, mikrohullámú sütő).

Méreteik:
Ági: ruha M, cipő 36. Örülne könyveknek, szeret olvasni.
Imi:  ruha L, cipő 40.
András: 30 éves, ruha XL , cipő 42. Elvált a feleségétől, van egy 3 éves kislánya, akinek pelenkára lenne szüksége. Három szakmája van: vendéglátós, kertész és eladó, targonca vezető. Folyamatosan dolgozik és segít anyagilag is a szüleinek.
Béla: 29 éves, ruha 3 XL, cipő 40.
Jogosítványt szeretne szerezni. El is kezdte a tanfolyamot, de a vezetési órákat egyelőre nem tudja megfizetni. Két szakmája van: pék és targonca vezető.
Renátó: 19 éves, ruha L, cipő 41. Most fejezte be a gimnáziumot, egyetemre készül. Diplomatának szeretne tanulni, három nyelvvizsgája van.
Szabolcs: 18 éves, ruha L, cipő 43. Péknek tanul, SNI-s. Az iskolához, tanuláshoz okos telefonra lenne szüksége. Jelenleg nyári gyakorlaton van, pékként dolgozik.
Rita: 15 éves, gyerek XL ruha, cipő 34.

Támogassuk jó szívvel ezt az összetartó, nagy családot, akik egymásért küzdenek, hogy kikerülhessenek az őket sújtó bajok terhei alól!

Scroll to Top