Az ország másik felébe menekült az anya gyermekeivel, hogy új életet kezdhessenek

Henrietta (41) négy gyermekével bántalmazó kapcsolatból menekülve, anyaotthonban eltöltött két év után vágott bele reménykedve az új életbe. Bács-Kiskun megyében, egy aprócska községben találtak menedéket.

Velük él Henrietta édesanyja is, így hatan laknak egy fedél alatt. Bár az anyuka közmunkásként dolgozik (addig a nagymama látja el, hozza-viszi a kicsiket), összbevételük így is alig haladja meg a 235000 Ft-ot, ami egy ekkora család számára sajnos nagyon kevés. Szigorú beosztással élnek, minden fillért az élére állítva. Sajnos azonban a létfenntartáson kívül eső egyéb költségeket már nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tudják kigazdálkodni. Ha lenne lehetősége, az édesanya szeretne fodrász kurzusra beiratkozni, ez egyelőre álom.

A nagymama többek közt cukorbeteg, míg a két kisebb gyermek is elég beteges, a legfiatalabb kistestvér, Áronka asztmával küzd, gyógyszeres kezelésre szorul. A gyógyszerköltségek, az orvosi kontrollokra járás kiadásai mind-mind óriási teherként nehezednek az anyuka vállára.

Albérletben laknak ugyan, de szerencsére van benne víz, villany, fürdőszoba. Főzésre gázpalackos tűzhelyt használnak, fűteni fatüzeléses kályhával tudnak. Az anyuka egyik nagy félelme, hogy idén nem fogja tudni kifizetni a tüzifa árát. Hűtőjük is tönkrement, a benne tárolt élelmiszer megromlott.

Szükségük van: iskolaszerekre, ruhaneműkre, kombinált hűtőre, berendezési tárgyakra (ágy, szekrény), tüzifára (már előre betáraznának a téli hónapokra), a kisebbeknek játékra, tartós élelmiszerre, tisztító-, és tisztálkodási szerekre. A tanuláshoz nagy hasznot hajtana egy laptop. Pótlásra szorulnak az ágyneműk, törölközők is.
Csomagot automatába lehet nekik küldeni, pénzadományt bankszámlára tudnak fogadni.

Ruha és cipőméreteik:
Zita: 15 éves, első éves középiskolás, kisgyermek gondozónak tanul, 4,5 a tanulmányi átlaga. Zenehallgatás a kedvenc időtöltése. Ruhamérete nadrágból S, felsőkből XS. Lába 38-as
Csenge: 13 éves, hetedikes, zenehallgatás a kedvenc időtöltése. Nadrágból 146-ost visel, felsőkből 152-est. Cipőmérete: 35-ös
Tibi: 10 éves, túlsúllyal küzd, aminek pszichés oka van (bántalmazta az apukája) zenét szeret hallgatni, most biciklizni tanul. Ruhamérete 2-3XL, lábbelije 36-os
Áronka: 4 éves, asztmás, korának megfelelő játékokat szeretnének. 98-as ruhát visel, lába 26-os.
Henrietta és édesanyja számára egyaránt kellenének ruhaneműk. Egyforma a méretük: 3XL-es ruha, és 38-as cipő.

Henrietta egy rendkívül igyekvő, szorgalmas, kitartó szülő, aki szeretne a gyermekeinek kiegyensúlyozottabb, jobb életet teremteni.

Scroll to Top