A negyvenes éveihez közelítő Tündi Heves vármegye egyik kis községében él élettársával, két lányával és pici unokájával. Van még egy nagykorú fia, aki már nem él velük. Volt férjével közös tulajdonban van a kis családi ház, melyre korábban hitelt vettek fel, de nem tudták törleszteni, emiatt az ingatlan jelenleg árverezés alatt áll. Tündi próbál közös nevezőre jutni a végrehajtóval a részletfizetés ügyében, hogy ne veszítsék el az otthonukat.
A házban három szoba, konyha, fürdőszoba található. Átlagos állapotú, egyedül a konyhát tudták felújítani. Vezetékes víz be van vezetve, feltöltős gáz van két helyiségben, így a konyhát és az egyik szobát tudják melegíteni. A másik két szobában kályhával oldják meg a fűtést.
Tündi szakmáját tekintve pék, de pékként nem sikerült elhelyezkednie. A környező településeken nagyon kevés a munkalehetőség, emiatt helyben szokott napszámos munkát vállalni. Élettársának nincs végzettsége, szőlészetben és fémiparban van gyakorlata. Nem olyan régen sikerült elhelyezkednie egy kovácsüzemben, jelenleg még próbaidős.
Bevételük a családi pótlékkal, segéllyel és élettársa fizetésével alig éri el a 240 000 Ft-ot. Ekkora összegből nagyon-nagyon nehezen jönnek ki egy-egy hónapban.
Tündi idősebbik lánya Kinga 16 éves, kisebbik lánya Eszti 8 esztendős. Kisunokája Lilike 2 éves.
Amire szükségük van: pénzadomány (csekken tudják fogadni a helyi postán, szeretnék visszatörleszteni a házra felvett személyi kölcsönüket), tartós élelmiszer, tisztító és tisztálkodószerek, gyermekeknek cipő és ruhanemű, iskolaszerek, Lilinek pelenka és esetleg játékok, illetve a téli időszakban tüzelő. Csomagot a helyi Packeta ponton tudnak átvenni.
Méreteik:
Kinga (16 éves): 155 cm magas, 50 kg, S-es ruhaméret, 39-es cipő.
Eszti (8 éves): 130 cm magas, 40 kg, 31-es cipő.
Lilike (2 éves): 96 cm magas, 15 kg, 24-es cipő.
Tündi nagyon szereti a gyermekeit és óvja, félti kicsi unokáját. Szeretné, ha megtarthatná otthonukat és a körülményeikhez képest egy békés, boldog gyerekkort tudna nekik biztosítani. Minden kicsi segítségért is végtelenül hálás!
Jelige: „Aranyeső 20240502”