Saját elárverezett házukat bérli a hat fős család, de hamarosan innen is menniük kell

Egy Heves vármegyei településen él Kinga, az 50 éves, 4 gyermekes édesanya. A család legnagyobb gondja, hogy április végéig maradhatnak jelenlegi lakóhelyükön. A ház, mely a saját tulajdonuk volt, végrehajtás alá került, lakáshasználati díj fejében vissza tudták bérelni, de néhány hét múlva így is ki kell költözniük.

Mivel csak az édesanya dolgozik, és az ő fizetéséből is vonnak még végrehajtási díjat, így nincs megtakarított pénzük, amiből egy albérletet kaucióval ki tudnak fizetni, ezért nem tudják, hogy hová mehetnének, félnek, hogy utcára kerül a család.

Kinga ugyan együtt él gyermekei apjával, de férje súlyos alkoholbeteg, munkát emiatt nem tud (és nem akar) vállalni, már megszokták, hogy rá nem lehet számítani.

A családban négy gyermek nevelkedik, akiknek ruhaneműk, tanszerek, kollégiumba költözéshez felszerelés (törölköző, tisztálkodó szerek) kellenek.

A legnagyobb lány Kriszti 16 éves, 164-es ruhaméretet (női M is jó), 38-as cipőt hord. Őt Melinda követi, aki 13 éves (ő lesz kollégista) 146-os nadrágot, felsőből S-est visel, lába 37-es. Márk 15 éves, 176-os nadrágot, L-es felsőket hord, lába 45-ös. A legkisebb fiú Zoli, ő 12 éves, 164-es nadrág és 45-ös cipő jó számára.

Tanszerekben erős a hiány, főleg a fogyóeszközökben: toll, ceruza, körző, vonalzó, füzetek, tolltartó nagyon nagy segítség lenne a gyerekeknek. Ami még nagyon fontos lenne: elromlott a mosógépük, nincs pénz újra. Bútoruk is kevés van (szekrény, ágy). Bankszámlára tudnak fogadni pénzadományt, hogy legyen lehetőségük új otthonba költözni. Tartós élelmiszerből sincs soha elegendő.

Kinga egy kávézóban dolgozik pultosként, keresete 120 ezer Ft, ennek a felét veszi el a végrehajtó. Ezen felül, ami fix bevétel, az a családi pótlék, a négy gyerekre 64 ezer Ft. Ebből a minimális forrásból napról-napra élnek, sokat nélkülöznek.

Kinga igazi anyatigris, minden áldozatot meghoz a gyermekekért, hogy legyen jövőképük. A lakhatás megoldását tekinti most a prioritásnak.

Scroll to Top