Szívműtét előtt áll a négy gyermekét egyedül nevelő édesanya


Egy Miskolchoz közeli kisközségben járunk, Borsod megyében. Itt él rendkívül nehéz anyagi körülmények között gyermekeivel a negyvenes éveiben járó Márta.


A kidőlt-bedőlt falú, düledező ház saját tulajdonú. A két szoba-konyhás lakást fával fűtik, kártyás villanyórájuk van, főzni gázpalackkal tudnak, víz és csatorna szerencsére van. A nyílászárók nagyon rossz állapotúak, belül potyognak le a csempék, a vakolat, a tapéta. Ettől eltekintve (már ha ez lehetséges) nagyon szeretnek itt élni, a környék jó és barátságos.


Márta sajnos elég rossz egészségi állapotban van, szívproblémája 9 éve tart és most rosszabbra fordult az állapota. Implantált szívritmus-szabályozója van, de a műtét elkerülhetetlen és még decemberben sor kerül rá. Ez a jelen helyzetben aggodalommal tölti el az egész családot, a félelem érződik minden egyes szavából.

Itt ki kell térnem arra, hogy az apa a betegségre hivatkozva három éve elhagyta a családot, így Márta küzdelme még lesújtóbb. Anyagi támogatás sem érkezik ebből az irányból. A betegség lehetetlenné teszi, hogy munkát vállaljon, bevételük a gyermekek után járó családi pótlékból áll, ami 59.000 Ft.

Négy gyermek él jelenleg a háztartásban (van még két felnőtt fiú, tőlük alkalmanként kapnak anyagi támogatást): 9, 10, 17 éves lányok, illetve egy 13 éves kisfiú. A ház körüli teendőket zömmel a 17 éves nagylány látja el, hogy besegítsen az anyukájának. A fiú az erdőre jár fát gyűjteni, mert venni nem tudnak.

Gyakorlatilag a háztartásukban mindent cserélni kellene vagy beszerezni, mert eleve nincs!


Amire szükségük lenne: TÜZELŐ, ruhák, cipők a család minden tagjának, tanszerek, számítógép vagy tablet a gyerekeknek, bútorok: asztal, székek, ágy, konyhabútor (ez egyáltalán nincs), párnák, takarók, tartós élelmiszerek, tisztálkodószerek, gázpalackos tűzhely, TV, hűtő (ezek sincsenek nekik) és természetesen az anyagi támogatásért is nagyon hálásak lennének, bankszámlaszámuk elérhető.


A család ruha- és cipőmérete, személyes kívánságai:

9 éves lány: 146-152-es ruha, 36-os cipő, 3.osztályosnak való tanszerek, baba, kirakós

10 éves lány: 146-152-es ruha, 37-es cipő, 5.osztályos tanszerek, telefon

13 éves fiú: 152-es ruha, 38-as cipő, focizni nagyon szeret, álma szintén a telefon

17 éves lány: XL-es ruhák, 38-as cipő, ruhaneműt szeretne és szintén telefont


Márta nem panaszkodik, inkább a félelem bujkál a hangjában a műtét miatt. A gyerekeknek szükségük van rá, valamint a sürgős támogatásra úgyszintén.

Tegyünk értük!


Jelige: „Tulipán 20201201”


Segíteni szeretnél? KATT IDE és regisztrálj!