Nem adják fel - a család, akiket az Újlaki Sarlós Boldogasszony Kórus segít


Gizella igyekszik optimista maradni, bár nincs könnyű helyzetben: egy aprócska, északkelet-magyarországi faluban él munkaképtelenné vált férjével és négy gyerekükkel, akik közül az egyik cukorbeteg. Hiába dolgozik becsületesen egy idősotthonban, a családot eltartani kihívást jelent számára. Németh Pákolicz Tamás interjúja


Egyre több olyan emberrel találkozom, akikről nem tudom elképzelni, tulajdonképpen hogyan is létezhetnek. Úgy értem: akkora nehézségek gördültek eléjük, hogy azok lényegében nem egyeztethetők össze az életben - vagyis inkább - a létben maradással. Olyan nehézségek ezek, amelyek mibenlétéről legtöbbünknek legfeljebb csak hallomásból van tudomása, és megkönnyebbülten nyugtázzuk, ha elkerülnek bennünket.

Ám vannak olyanok, akiknek egyszerre több is kijut belőlük. Talán önhibájukból? Vagy a körülmények alakulása miatt? Azt hiszem, nincs általános válasz. Például egy beteg családtag ápolása, a munkalehetőségek hiánya, az aprófalvakban élők elszigetelődése mind-mind egyre feszítőbb problémák, melyek legtöbbször az elszegényedéssel vannak összefüggésben. És igen, az elszegényedés egyre szélesebb kört érint. Ahogyan a vagyonosodás, ez is polarizálja a társadalmat. Kopik a középréteg. Hogyan működhetnek mégis az ezeken átívelő kapcsolatok? Mert vannak ilyenek! Ennek jártam utána beszélgetőpartnerem, Gizella segítségével…

Kedves Gizella, köszönöm, hogy beszélhetünk néhány szót ezekről a nehéz dolgokról! Ha megengedi, szeretnék képet alkotni az olvasók számára arról, hogy milyen körülmények is azok, amelyekben mindannyian élnek. Ha jól tudom, Északkelet-Magyarországon laknak.

Igen, Miskolctól keletre. Itt a faluban élünk férjemmel és a négy gyerekkel.

Mivel foglalkoznak?

A férjem 42 évesen kapott egy stroke-ot, azóta nem tud dolgozni. Én továbbképzésre járok, közben egy szociális otthonban dolgozom. Idősgondozó vagyok. A gyerekek közül a nagyfiam rendőrnek készült, de valami gyakorlaton rosszul esett a hátára, megsérült, ezért nem folytathatja. Most biztonsági őrnek áll. A kisebbik fiam közgazdaságot tanul Miskolcon, ahogy az egyik lányom is. A legkisebb, a kislány 5 éves korában cukorbeteg lett. Bekómált, majdnem meghalt. Azóta speciális étrendet kell tartani. Ezt a legnehezebb.

Miből tudnak megélni? Milyen forrásaik vannak?

A férjemnek így, ilyen állapotban nincsen keresete. Előtte is a közmunka volt csak, de most már azt sem tudja csinálni a betegség miatt. Leszázalékoltatni nem tudjuk, nem kapjuk meg a közgyógyot, de ebbe most nem szeretnék belemenni. Igazából az én fizetésemből, amit a szociális otthonban keresek, és valamennyi állami támogatásból élünk mindannyian. A legszükségesebbekre ez elég. A kislányom diabéteszes étrendjével van a nagy baj. Azt nagyon nehezen fizetjük. Mindig figyelni kell, folyamatosan szúrjuk inzulinnal, de egyáltalán nem mindegy, mit eszik. Ha felmegy a cukra, vinni kell a kórházba.

Ezt hogyan tudják megoldani?

Egyre nehezebben. Tavaly volt már olyan, hogy nem is tudtuk. Akkor szóltam Anikónak, (Kiss Anikó, a SZOCSOMA, azaz Szociális Csomagküldő Szolgálat vezetőjének), aki többször is segített nekünk. nemrég ő kötött össze Somával is, aki megkeresett azzal, hogy összekapcsolna egy kis közösséggel, akik fél éven át vállalták, hogy küldenek nekünk havi 35 ezer Ft-ot, mint adományt.

Tud valamit a támogatóról, honnan jött, jön ez a segítség?

Mint megtudtam Gyöngyikétől, (Somától – szerk.), ezt a támogatást az ő volt kórusa, az Újlaki Sarlós Boldogasszony Kórus küldte és küldi nekünk, ami nagyon jól jön, hiszen a legkisebb gyermekem cukorbetegségéhez a diéta nagyon drága. Nem akarok arra gondolni, hogy újra kómába esik. Első alkalommal – amikor kiderült a betegsége – sokáig kómában volt. Végig ott vártam a kórházban, és imádkoztam. Aztán az orvos egyszer csak azt mondta: visszajött. Nekem ez volt a csoda, és a legfontosabb dolog most is.

Nézze: elmondom őszintén. Emellett nagyon sokat jelentene, ha olyan dologra tudnánk gyűjteni, segítséget kapni, mint pl. egy mosógép, de legalább egy centrifuga. Még tavasszal, nyáron, amikor tudok az udvaron teregetni, könnyebb, de ahogy bejönnek a hideg idők, szinte lehetetlen, hogy megszáradjanak a mosott ruhák ebben a kis lakásban. Ez nekünk nagyon sokat jelentene, de jelenleg örülök, ha a családomnak meg tudom adni, ami a mindennapokhoz szükséges.

Tehát akkor így jött szóba a „segitekegycsaladot.hu”?

Az nagyon komoly segítség lenne, ha első sorban a kislányom étrendjét biztonságban tudhatnánk. Tudja, ez a betegség nem fog elmúlni, de szinten lehet tartani. Emellett a mosógép (vagy legalább egy centrifuga) hatalmas segítség lenne.

Hadd kérdezzem meg: mire gondol, mi lesz magukkal mondjuk, öt év múlva?

Hát… Nehéz kérdés. A középső két gyerek elvégzi a közgazdasági iskolát, ők könnyebben elmennek állásba. A nagyobbik fiam, aki lassan már dolgozik, most is rendben van. Ők vagy itt fognak lakni, vagy Miskolcon, ezt nem tudom. A férjem már így marad, talán összejön utána a közgyógy. Én befejezem a továbbképzést, és akkor valamivel több lesz a fizetésem az otthonban. Persze ugyanezt fogom csinálni, de jobban keresek. És a kislányom? Őt fel kell nevelni. Meg fogom oldani.

A „segitekegycsaladot.hu” anonim oldal, amelyen egy fantázianévvel fognak megjelenni. Mit gondol, mit választana erre?

Talán… talán azt, hogy „Nem adom fel”. Igen, azt hiszem, hogy ez a lényeg.

Azt hiszem, ez egy nagyon erős belső üzenet. Mivel biztatna másokat? Mindazoknak, akik hasonló helyzetben vannak?

Hogy minden viszonyítás kérdése. Tudom, hogy sokan vannak durvább helyzetben, mint mi. Minden nap hálát adok az istennek, hogy nekünk csak ez van, és tartani tudjuk magunkat. Ezzel még el lehet boldogulni úgy-ahogy. De azoknak is boldogulniuk kell, akik kilátástalanabb helyzetben vannak. Csak azoknak több segítségre van szükségük. Nekünk a cukorbeteg kislányom, másoknak más. Erős a hitem abban, hogy a működni fog. Ezért azt üzenem mindenkinek, hogy: ne adják fel ők sem!

Azzal búcsúztunk el, hogy kértem, a „segitekegycsaladot.hu” oldalon ténylegesen ezt a bizonyos fantázianevet használják! Gizellával a beszélgetés nagyon sok gondolatra sarkallt. Elhatároztam, hogy ennek a dolognak itt még nem lesz vége. Mindenképpen meg fogom keresni az oldalon a „Nem adom fel” szlogent.

Hadd álljon itt zárásként egy megítélésem szerint fontos idézet! Az Ádventi testamentumból való:

„…legyen e kor az értelem kora

és legyen szív: de akkora!

legyen erős akarat a jóra

legyen tudás: váltani valóra

de legfőképp a legfontosabb az legyen,

hogy megsegítsd azt, akinek nincs ilyen,

megsegítsd, hogy neki is legyen…”

Németh Pákolicz Tamás

kép: Kat J, Unsplash.com

  • Facebook
  • Instagram
  • YouTube