Focista fiuknak keres támogatót a nehéz körülmények között élő család


Teréz és családja a Kiskunságban él Bács-Kiskun megyében, meglehetősen nehéz megélhetési körülmények közepette.


Az 50 éves asszony és 54 éves élettársa jelenleg albérletben él. Korábban állami támogatást is igénybe véve megvásároltak egy házat, de a megnövekedett törlesztőrészletek következtében nem tudták fizetni a hitelt, a bank elárverezte, de a hiteltartozásuk ezzel nem szűnt meg, azt továbbra is fizetniük kell, a fennálló tartozás 4,8 millió forint. A jelenlegi vírushelyzetre való tekintettel a hitel törlesztése szünetel, de mint tudjuk, ez csak átmeneti állapot, ráadásul számolni kell a futamidő meghosszabbodásával, esetlegesen plusz költségekkel is.

A bevételük havi szinten kb. 240.000 Ft mindennel együtt, ennek a felét elviszi az albérlet díja és a rezsi.

Teréznek kialakult vesebetegsége van, ez befolyásolja azt is, hogy milyen és mennyi munkát tud elvállalni. Kereskedelmi végzettséggel rendelkezik, ám biztos állásukat a pandémia időszakában elveszítették, most alkalmi, javarészt mezőgazdasági idény-munkákból próbálják fenntartani a családot. A rossz idő közeledtével az ilyen jellegű munkákból egyre kevesebb van, ilyenkor takarítóként szokott elhelyezkedni, hogy legyen bevételük.

Amiért legeslegfőképpen támogatót keresnek, kisfiúk, aki 13 éves, nagyon tehetséges futballista. Fel is fedezte őt egy budapesti klub utánpótlást nevelő akadémiája, a gyermek fejlesztése-képzése Budapesten zajlik. A taníttatásának jelentős költségvonzata van a család számára, ez nagyságrendileg 60 ezer forint havonta. Szállás, étkezés, felszerelés, utazási költség stb.

Ehhez keresnek támogatókat, mert a gyermek jövőjébe vetett hit, az ő segítése adja a motivációt Terézék számára.


Szorgalmas, körülményeiket és lehetőségeiket tekintve rendezett család rajzolódik ki előttünk, de ez az anyagi teher meghaladja a lehetőségeiket, viszont nem szeretnék elszalasztani az abban rejlő opciót, hogy a fiú megalapozhassa a sporton keresztül a jövőjét.

Még soha nem kértek segítséget, mindig igyekeztek a nehéz helyzeteken szorgalommal, hittel, saját erőből túljutni.

Támogatást csekken tudnak fogadni.

Jelige: „Focista 20200922”

  • Facebook
  • Instagram
  • YouTube