Ételadományokból jut a gyermekeknek vacsora



Borsod–Abaúj-Zemplén megyében él Barbara és családja. Azt vallják a jég hátán is megélnek, csak munka legyen. Sajnos munka nincs, a férj fél éve a vírushelyzet miatt veszítette el állását és azóta is csak alkalmanként az önkormányzat tudja foglalkoztatni.


Négy gyermeket nevelnek egy apró saját tulajdonú házban, melynek általános állapota jó, de a két szoba szűkös a 6 tagú családnak. Komfortosabban élhetnének, ha ki tudnák bővíteni a házukat.

Jelenleg a gyermekek után kapott juttatásokból és a férj segélyéből tartják fenn magukat, ez havi szinten 83.000 forintot jelent. A falu ingyenes ebédet biztosít a felnőtteknek, ezt ők is elfogadják és este a gyermekek közt szétosztják.

Helyzetüket tovább rontja, hogy az elmúlt időszakban házukban csőtörés volt, a hibát ugyan orvosolták, de az elfolyt víz tetemes vízszámlát eredményezett, amit nem tudnak önerőből kifizetni.

A 35 éves édesanya szívrendellenességgel küzd, állapota miatt kivizsgálásra szorul, de az utazást anyagi okokból nem tudja vállalni.

Saját bevallásuk szerint a legnagyobb segítség a munka volna. A családfő gyümölcstermesztő végzettséggel rendelkezik, tudna és szeretne is dolgozni, a feleség szakács szakmájában sajnos nincs a környéken munkalehetőség. Legidősebb gyermekük 18 éves, pénz és vagyonőrként keres állást, hogy támogathassa a családot. 17 éves leányuk és 15 éves fiuk még tanul. A legkisebb fiú 6 esztendős, kedvenc meséje a Mása és a medve.


Amire szükség lenne: tűzifa, élelmiszer, tisztítószerek, pénzadományt saját bakszámlájukon tudnak fogadni.


Barbara pozitív életszemléletével igyekszik tartani a családban a lelket és jelenlegi helyzetükön felülemelkedve segít a náluk rosszabb körülmények közt élőknek, azt mondja a „nincsből is ad”, és hiszi, hogy az Ő kérésük is meghallgatásra talál.


Jelige: „Mása&Medve 20200919"


Segíteni szeretnél? KATT IDE és regisztrálj!